effegy.hupont.hu - Mert mindenem a Forma1

Az oldal megszűnt!

Csapatok

A Formula-1-ben összesen több mint 300 különböző csapat vett már részt. Közülük tizenegy indult 250-nél is több versenyen, ezek a következők: Ferrari, McLaren, Williams, Lotus, Tyrrell, Brabham, Arrows, Minardi, Ligier, Benetton és Jordan.

A Ferrari a legrégibb (már az első évben, 1950-ben is rajthoz álltak, és azóta minden évben szerepelnek), és tizenöt konstruktőri világbajnoki címével az eddigi legeredményesebb Formula-1-es csapat. Az olasz istálló az 1960-as évek elején, majd az 1970-es évek második felében, a '80-as évek elején és 1999-től 2004-ig volt kiemelkedően sikeres. Ezen kívül a Ferrari versenyzői a Formula-1 első éveiben, amikor még nem volt konstruktőri világbajnokság, 1951 és 1956 között is három egyéni világbajnoki címet szereztek. Összesen 15 egyéni világbajnoki győzelmet értek el, és 11 évben fordult elő, hogy mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnoki címet is megszerezték.

A Williams a '80-as és a '90-es években volt sikeres, eddig összesen 9 világbajnoki címet gyűjtött. A McLaren 1980-as és a '90-es években érte el legkiemelkedőbb eredményeit, az első, 1974-es sikere óta 8 világbajnoki címet szerzett ezidáig, bár az utolsót viszonylag régen, 1998-ben érte el. A Lotus 1963 és 1978 között összesen 7 világbajnoki címet ért el. Két világbajnoki címet szerzett a Cooper az 1950-es években, a Brabham a '60-as évek végén, a Tyrrell a '70-es évek elején, és a Renault 2005-ben és 2006-ban. Rajtuk kívül a Vanwall, a BRM, a Matra és a Benetton tudott egy-egy alkalommal világbajnoki címet szerezni.

A Formula-1 történetének nagy részében a gyári támogatás néküli, magáncsapatok voltak többségben. 1967-től 1983-ig a Ford Cosworth DFV motorokat bármelyik csapat megvásárolhatta, elkerülve a motorfejlesztés-és előállítás magas költségeit. Így számos, addig csak alacsonyabb kategóriákban induló csapat juthatott be a Formula?1-be. Az 1980-as évektől vált gyakorlattá, hogy a nagy autógyárak szoros együttműködésbe fogtak egy-két konstruktőrrel, kizárólagos motorszállítást és teljes technikai segítséget biztosítva a fejlesztések terén. A McLaren a Hondával majd a Mercedesszel, A Williams a Renaulttal együttműködve ért el komoly sikereket. A folyamat a kisebb csapatok leszakadásához vezetett, 1990-ben még 19-en, 1996-ban azonban már csak 11-en neveztek a világbajnoságra. A megmaradt konstruktőrök közül többet felvásároltak: a BAR-t a Honda, a Benettont a Renault, a Saubert a BMW vette meg. Más gyárak, például a Toyota, saját csapatot indítottak.
A konstruktőrök közötti esélyegyenlőség fenntartására több intézkedést is tett a közelmúltban az FIA. 2008-ra a gyártók nem készíthettek új motort, hanem a 2007-es fejlesztésű modelljeiket kellett használniuk, valamint megtiltották a tartalékautók használatát. 2009-re pedig meg kívánják határozni a csapatok költségvetésének felső határát.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 10
Heti: 50
Havi: 271
Össz.: 82 283

Látogatottság növelés
Oldal: Csapatok
effegy.hupont.hu - Mert mindenem a Forma1 - © 2008 - 2024 - effegy.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »